2016. október 7., péntek

Rosta Szabolcs előadása


2016. október 7-én 20.00 órakor a Gimnázium Dísztermében
Rosta Szabolcs
régész
 tart előadást
Pétermonostora, az elfeledett nemzetségi monostor
 címmel.

Az itt előkerült leletanyag a közelmúlt magyar régészetének egyik legnagyobb szenzációja!
Mindössze néhány írásos adat alapján, de csak a szűkebb szakma tudta, hogy Bugacon létezett egy 1130 körül Szent Péter tiszteletére alapított monostor, amely a tatárjárás alatt pusztult el. A néhány éve folyó ásatások felszínre hozták a Duna-Tisza közének Árpád-kori regionális központját, amelynek centrumában egy bencés monostor állt. Körülötte a tatárdúlásig hatalmas, jómódú, több kilométer hosszú, kőházakból álló, lassan várossá alakuló, virágzó település, halastavak, gyümölcsösök ékesítették a tájat. A jelenleg is zajló régészeti feltárás során folyamatosan előbukkanó gazdag és kvalitásos leletek meglepték a szakértőket, hiszen a kutatás során több ezer fémtárgy került elő. Kiemelkedő jelentőségűek a színarany vagy aranyozott rekeszzománc díszítésű veretek Dél-Franciaországból és a Német-Római Birodalomból. A hatalmas mennyiségű pénzlelet, a kézi mérlegek és súlyok Nyugat-Európa, Velence és Bizánc irányába nyúló gazdasági kapcsolatrendszerről mesélnek.

Rosta Szabolcs a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója, a bugaci ásatások vezető régésze.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése