2017. június 7., szerda

ZSINAGÓGAKONCERT

PANNONHALMA - ZSINAGÓGA
  június 21.
   du. 18.00

BFZ A KÖZÖSSÉGÉRT ZSINAGÓGAKONCERTEK

A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR évről évre többet tesz azért, hogy muzsikája
ne maradjon a koncerttermek falai között. Egyedi hangversenyformákat vezet be
és egyre több szokatlan helyszínen zenél, hogy új kapcsolatot teremtsen a közönséggel.
Minden olyan helyre elmegy, ahol a zene segíteni tud: utcákra és terekre,
iskolákba, kórházakba, árvaházakba és börtönökbe. A cél, hogy azok az emberek
is megtapasztalhassák, milyen jótékony hatású és különleges erejű a zene, akik
ezt anyagi, szociális vagy egészségügyi okokból egyébként nem tehetnék meg.

A KÖZÖSSÉGI HÉT során a templomok, gyerekeket segítő intézmények és idősotthonok
mellett elhagyott zsinagógákban is muzsikálunk. Magyarországon élettel
teli zsidó közösség élt egykor, a zsinagógák jelentős része azonban a holokauszt
következtében elnéptelenedett, az épületek többsége elvesztette eredeti funkcióját.
A Fesztiválzenekar Zsinagógakoncertjeivel szeretné elérni, hogy az üresen
álló zsinagógák újra megteljenek élettel, zenével és kultúrával. A helyi közösségek
az így megszólaló dallamokon, történeteken és ízeken keresztül megismerhetik
azt a toleranciát és sokszínűséget, amely egykor Magyarországot jellemezte.

FRANZ SCHUBERT F-DÚR OKTETT - I. TÉTEL
JAN FREIDLIN SONATA IN THREE VISIONS
FELIX MENDELSSOHN ESZ-DÚR OKTETT - I. TÉTEL


A belépés ingyenes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése